Posted on

Zumba: amit a gyerekek imádnak az iskolában

Hogyan lehet feldobni a testnevelés órákat és megszerettetni a gyerekekkel a mozgást? Erről beszélgettünk két olyan Zumba® oktatóval, akik általános iskolában és óvodában, gyerekeknek tartanak Zumba® órákat.

Czékmány Diána Bonyhádon, Linder Ildikó pedig Mohácson oktat Zumbát iskolásoknak és óvodásoknak.

„Először délutánonként, szakkörként oktattam Zumbát az iskolában, majd a testnevelés órák részeként” – mondta el Dia, aki azért is tartja jó módszernek, mert mindig lehet hozzá nyúlni, akár egészségnapok vannak az iskolában, akár bemelegítésen, vagy levezetésként. Péntekenként például rendszeresen Zumbával zárták a hetet az iskolában. „Jó, hogy a testnevelő jelöltek is részesülhetnek most már Zumba® oktatásban, mert így bátrabban viszik majd be ezt a módszert az iskolai programokra, órákra. A gyerekek pedig imádják, ez a legfontosabb.” – tette hozzá. Amellett pedig, hogy a gyerekek élvezik a Zumba® órákat, fejlődik vele a ritmusérzékük, mozgáskultúrájuk.

Continue reading Zumba: amit a gyerekek imádnak az iskolában

Posted on

„Álomtesi” óra az iskolában

Mozgás versengés és kudarc nélkül. Gyakorlatok, amelyeket bárki meg tud csinálni a saját egyéniségének megfelelően. Közösség, ahol jól érzed magad. Zene, ami felpörget.

Ezt egyesíti magában az „álomtesi” óra, mely a sport, a mozgás örömét adja át a gyerekeknek a Zumba® fitnesz gyakorlataival és módszerével.

Continue reading „Álomtesi” óra az iskolában

Posted on

Happy Birthday BETO 2017 március 18 országos Zumba rendezvények

Nyíregyháza, Balatonfüred, Érd, Baja, Fehérvárcsurgó, Mosonmagyaróvár, Gyömrő, Budapest, Nyitra – Szlovákia, Maribor – Szlovénia, Tököl, Győr, Székesfehérvár, Budapest, Hódmezővásárhely, Testnevelési Egyetem, Körmend, Komárom, Debrecen 🙂

Continue reading Happy Birthday BETO 2017 március 18 országos Zumba rendezvények