Posted on

„Álomtesi” óra az iskolában

Mozgás versengés és kudarc nélkül. Gyakorlatok, amelyeket bárki meg tud csinálni a saját egyéniségének megfelelően. Közösség, ahol jól érzed magad. Zene, ami felpörget.

Ezt egyesíti magában az „álomtesi” óra, mely a sport, a mozgás örömét adja át a gyerekeknek a Zumba® fitnesz gyakorlataival és módszerével.

A Zumba® egy latin táncokra és zenére épülő, dinamikus edzésforma, ám sokan elsőre nem arra gondolnak a hallatán, hogy iskolában, gyerekek csinálják. Létezik azonban gyerekeknek szóló irányzata, melyben ugyanúgy érvényesülnek a Zumba® előnyei: kikapcsol, segít levezetni azt a rengeteg energiát, amely az egész napos ülés során felgyülemlik. A gyakorlatok könnyen elsajátíthatóak, fejlesztik a mozgáskoordinációt, javítják az állóképességet, és a siker önbizalmat ad. A társas kapcsolatok építése kiemelten fontos ebben az életkorban: a barátokkal, közösségben edzés plusz élményt jelent a gyerekek számára.

A képen Lőrincz Sára ZIN™, a Méltó célok sport és lélek kötet társszerzője.

A Zumba® térhódítását az iskolákban és az oktatásban az is mutatja, hogy a Testnevelési Egyetemen már több szemeszter óta a tantárgyak között szerepel, és már több iskolában is sikerrel vizsgázott a Zumba®. Az egészségre kedvező hatásai mellett pedig gazdaságos, hiszen egyszerre annyian csinálhatják, amennyien beférnek a terembe, kortól és nemtől függetlenül, így egy órán akár több száz gyerek is mozoghat.

Próbáld ki!

Az első „álomtesi” órára március 18-án, az Érdi Sportcsarnokban kerül sor, ahol a magyar Zumba® közösség legnagyobb éves rendezvényét, a Happy Birthday Beto eseményt követően a gyerekeké lesz a főszerep. Az egész napos Zumba® fitnesz program 18 órától egy 90 perces, rendhagyó testnevelés órában csúcsosodik ki, melynek során a közönség és a résztvevők testközelből tapasztalhatják meg, mit is jelent az „álomtesi” óra – ahogy Mi szeretjük.

Az órát Kőszeri Vivien ZIN™, Nagy Diána ZJ, Lente Lilla Zin™ és Grundmann Béla ZIN™ Zumba® oktatók tartják.
A részvétel az első 200, 15 év alatti regisztráló számára ingyenes, a további vendégek pedig 1000 forintos, kedvezményes belépőt válthatnak.

A Happy Birthday Beto 2017 rendezvényre érvényes belépővel rendelkező vendégek, az “Álomtesi” óra rendezvényt a lelátón helyet foglalva megtekinthetik.

Várjuk családok, iskolai csoportok jelentkezését!

Regisztráció: http://moveyourbody.hu/alomtesi-ora/

Szervezd meg!

Ha nem tudsz eljönni az első órára, hívj meg minket, és elmegyünk megtartani egy „álomtesi” órát az iskolában!

Jelentkezés: http://moveyourbody.hu/alomtesi-orat-szeretnek-az-iskolamban/